MAGLÓDI BIGGY-BOYS BEAGLE KENNEL








TÖRZSKÖNYVEK

KÖLYÖK INFÓ
KUTYÁIM




RÓLUNK


        
     Első kutyánkat 2001-ben vásároltuk kedvencnek, mert megkapó volt a fajta nagy fülével, okos tekintetével, s mivel még lakásban
  laktunk, kis termetű, nyugodt vérmérsékletű kiskutyát szerettünk volna, "akivel" a szomszédok is békében élnek. Biggy, kennelünk
  alapító kutyája minden reményünket túlszárnyalta s amellett, hogy igen jó természetű kutya lett belőle, teljesen levett bennünket a
  lábunkról és igazi családtaggá vált nálunk. Így kezdődött a nagy szerelem köztünk és a BEAGLE között, ami napjainkban is tart.
  Mivel a tenyésztőjével, Bakó Petivel (Snoopy Kid kennel) igen jó kapcsolatunk alakult ki és láttuk, hogy a véletlen folytán egy igen
  ígéretes kiskutyához jutottunk hozzá, tanácsára kezdtünk el a kutyakiállításokra járni, ahol Biggy szép eredményeket ért el, előbb
  fiatal-, majd felnőtt magyar Champion lett.

     Amikor 2003-ban egy vidéki családi házba költöztünk a budapesti lakásból, már nem volt kérdéses, hogy bővülni fog a "csapat".
  Második kutyánk, Fanny már tudatos választás volt, másfél év várakozás, majd célirányos nevelés után ő is hozta az eredményeket,
  gyönyörű kutya lett belőle is. Utána határoztuk el, hogy ilyen szép kutyákkal tenyésztésbe kell fognunk. Természetesen a kiállítások
  világában egyre többet tanultunk az "öregektől" és a szakirodalmat is sűrűbben böngésztük. Az első alom sok izgalom és stressz után
  simán megszületett, négy fiú és egy kislány, gyönyörűen és egészségesen. A kis szuka, Daisy nálunk maradt, mivel Filu vérvonalát
  mindenképpen szerettük volna tovább vinni kennelünkben.

     Ugorjunk egyet az időben, 2007-ben mertünk egy nagyot álmodni és arra gondoltunk, hogy az időközben finn és dán vérvonallal
  sokat javult magyar beagle populációt a fajta anyaországából származó vérrel kellene frissíteni. Felvettük a kapcsolatot Anglia (és
  talán a világ) legnevesebb tenyésztőjével, Dianna Spavinnal, aki édesanyjával Marion Spavinnal és lányával Melanie-val számos 
  Champion, Világ- és Crufts győztes beaglet tenyésztett az utóbbi 50 évben. Óriási szerencsénknek köszönhetően (ismeretlen tenyész-
  tőként) sikerült tőlük vásárolnunk egy kis kant, akinek apja, Ch Dialynne Maximus 2007-2008 Top Beagle kutyája és 2008, 2010
  Crufts fajtagyőztese volt. Az angol kutyák (Ch Buttermere Clansman of Dialynne és Ch Dialynne Theo) Magyarországon már eddig
  is sokat javítottak az állományon, elsősorban a fej alakulásában. Jordy vérvonala reményeink szerint jót fog tenni a fajtának hazánk-
  ban, elsősorban nyugodt vérmérséklete és a Dialynne kennel sok-sok éves tenyésztési tapasztalatának köszönhetően a külleme miatt
  is. Bízunk benne, hogy a tőlünk kikerülő kiskutyák mind szilárd idegrendszerű, kitűnő csontozatú és egészséges felnőttekké válnak,
  "akik" mind a kiállításokon, mind családi kedvencként megállják a helyüket Magyarországon és a világban egyaránt.

                                                                                                                                                                       Szücs László    


               A kutya 10 kérése   

     1. Minden elválásunk - még ha rövid időre is hagysz magamra - fájdalmas nekem. Kérlek vedd ezt fontolóra, mielőtt magadhoz
     veszel...
     2. Ne szidj és ne büntess szigorúan! Neked van munkád, szórakozásod, vannak barátaid és céljaid - de nekem csak te vagy...
     3. Kérlek adj elég időt arra, hogy megértsem, mit vársz tőlem...
     4. Mielőtt megütnél, gondolj arra, hogy könnyedén összeroppanthatnám a kezedet - mégsem tennék ilyet soha...
     5. Kérlek, néha beszélj hozzám. Ha szavaidat nem is mindig értem, a hangodat és a hangsúlyaidat jól ismerem...
     6. Gondolj arra, hogy valamikor szabadon éltem. Engedd, hogy időnként erdőn-mezőn szaladgálhassak - ez jót tesz neked is... 
     7. Kérlek, ne sajnáld tőlem a jó falatokat. Legjobban akkor ízlenek, ha tőled kapom - s igyekszem megszolgálni érte...
     8. Te vagy az én gazdám - és nem mások. Ezért kérlek, ne kényszeríts arra, hogy idegeneknek is szót fogadjak vagy bohóckodjak
     nekik s ne alázz meg előttük...
     9. Ne feledd, idővel nekem is kialakulnak az egyéni tulajdonságaim, szokásaim és érzelmeim. Fogadd el, hogy számomra ezek
     ugyanolyan fontosak, mint neked a sajátjaid...
   10. Kérlek, gondoskodj rólam, ha beteg vagy öreg leszek - hiszen te is öreg leszel egyszer...



     
Elérhetőség : Tel.: 06/20-3844 564



                    
                       maglodibiggyboys@gmail.com  


     Úriban lakom, 20 km-re Budapesttől              






CHAMPIONOK
RÓLUNK
KÉPEK



Professzionális Tárhely